A vörös szőlőlevél és a francia borászok

A „fűben-fában orvosság” kifejezése ma már szinte mindenki által elfogadott igazsággá vált. Tudjuk, az ember a természet része, ezért a természet elemei képesek arra, hogy ha szükség van rá, hozzásegítsék őt a gyógyuláshoz.

Vörös szőlő fürtök levelekketl
A természet patikája itt van körülöttünk. Akár a szőlőben, akár a levelében. Csak tudnunk kell, mi-mire való.

Ma már nem csodálkozunk azon, ha olyan növényekről derülnek ki gyógyító tulajdonságok, melyekről korábban eszünkben sem lett volna feltételezni ezt.
Jelen írásunkban a vörös szőlő levelével kapcsolatosan szedtünk össze néhány információt, melyek bizonyítják, hogy a szőlőlevélnek is megvan a maga „gyógyítói hatásköre.”

A vörös szőlőlevél múltja

A vörös szőlőlevél latin neve vitis vinifera. Gyógyító felhasználásáról már a 12. századból maradtak ránk feljegyzések. Ezek a feljegyzések arról szólnak, hogy a francia szőlősgazdák egy-egy fáradtságos nap után a szőlő leveleiből, a kacsból készített főzettel borogatták a nap folyamán elfáradt tagjaikat.

Szőlősgazda levág egy szép, nagy vörös szőlő fürtöt a tőkéről
Évezredek megfigyelése volt: a szőlősgazdák között elvétve fordult elő keringési zavar okozta betegség.

Valószínű, hozzájárult a levelek ilyen jellegű felhasználásának tudatossá tételéhez, hogy azt vették észre, a bortermelő földművesek között rendkívül alacsony számban fordultak elő keringési panaszokra visszavezethető betegségek. Úgy gondolták, ennek oka talán az lehet, hogy ezek a gazdák napi szinten érintkeztek a szőlő leveleivel.

Milyen hatóanyagokban gazdag a vörös szőlőlevél?

Ma már természetesen ki tudjuk mutatni, hogy milyen hatóanyagok találhatóak meg a vörös szőlő levelében, és ezek az eredmények alátámasztják a tapasztalati úton szerzett következtetéseket. A vörös szőlőlevélnek ugyanis nagyon magas a flavonoid tartalma: a quercetin, a quercitin, a kaempferol, és ezeknek köszönhetően nagyon jó antioxidáns, méregtelenítő erővel rendelkezik.

Szőlőskert sprba rendezett tőkékkel
A vörös szőlőlevél magas flavonoid tartalmának köszönhető előnyös gyógyászati felhasználása.

Mi ellen használható a vörös szőlőlevél?

A benne lévő hatóanyagok erősítik az érfalakat, serkentik a vénás keringést, óvják a bőrt a káros külső hatásoktól, és megkötik a szabadgyököket.  A falvonoidok gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító hatásúak is egyben, vagyis a fáradt, megviselt izmokat nyugtatják, gyógyítják, visszeres panaszok ellen kiválóak.

A visszérproblémákat sok esetben szintetikus gyógyszerekkel gyógyítják, pedig a vörös szőlő levele is kiváló gyógyító hatással rendelkezik a kezeléshez. Remekül csökkentik a duzzanatot a lábon, enyhítik a fájdalmat, segítik a gyulladások csökkenését.

Néhány visszér-megelőző praktika

Ahhoz, hogy a vénáink jó állapotban maradjanak mi magunk is sokat tehetünk vörös szőlőlevél nélkül is, főleg, ha még nem nagy a baj.
Nagyon jó szolgálatot tehet a váltózuhany. Kerékpározzunk, sétáljunk, ússzunk, viseljünk kényelmes cipőt, táplálkozzunk egészségesen, fogyasszunk sok folyadékot!

Ha mindezeket rendszeresen végezzük, talán még a vörös szőlőlevél áldásos hatására sem lesz szükségünk!

Azonban, ha mégis, akkor bátran fordulhatsz a Krémmester készítményeihez is, melyek a vörösszőlő levél mellett azért a vadgesztenyét sem mellőzték, erősítve ezzel annak hatását!

Ossza meg a véleményét

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Scroll to Top

FIGYELEM!

Technikai okok miatt a rendelésedet csak 2020. 03.02. (ma) délután 13 órától tudod leadni!

Megértésedet és türelmedet köszönjük!

Kellemes Ünnepeket!

Figyelem!

A 2019. december 17. és 2020. január 05. között leadott megrendeléseket csak a január 06-ával kezdődő héten tudjuk teljesíteni!