A kurkuma – Gyógyító fűszerek az asztalon 5. rész

A kurkuma nem tartozik a hagyományos magyar, sőt az európai fűszerek közé sem, de a kereskedelem globalitása miatt ma már általánosan ismert és használt hazánkban is.

Sárga tégylben örölt kurkuma és egy kanál, amivel szednek belőle
Gyönyörű! Érezni az erőt, ami ott lakik benne!

Tulajdonképpen ismertsége nem is elsősorban a konyhának köszönhető, sokkal inkább annak, hogy számtalan táplálék-kiegészítőben, növényi hatóanyagot tartalmazó gyógyászati készítményben találkozhatunk vele.

A kurkuma a gyömbérfélék családjába tartozik. Az Őshazája India, Dél-Kína éa Délkelet-Ázsia. A növénynek gyöktörzse van, és ez az a része, mely tartalmazza azokat az anyagokat, amik miatt a legmegbecsültebb, csaknem csodanövény számba menő helyet kapta a fűszernövények között.
Hazájában akár nyersen is elfogyasztják, de az általános felhasználási módja az, ahogyan mi is találkozunk vele: a porított változat. Erős színe miatt többféle élelmiszerben használják színezőként. A legáltalánosabban ismert ezek közül a curry és a mustár, de használják lekvárok, üdítők, margarinok színének feljavítására is.

Színe ruhában lévő indiai asszsony
A kurkuma őshazája India, ahol már a kezdetektől használták a konyhában, de a gyógyászatban is.

A kurkuma legaktívabb hatóanyaga a kurkumin

Ez tulajdonképp nem más, mint egy narancssárga színű festékanyag. A kurkuma gyönyörű színéért és a jellegzetes aromájáért felelős. Érdekes adalék, hogy a kurkuma kurkumin tartalma 3,14, ami persze véletlen egybeesés a PÍ értékével. Az élelmiszeriparban az E100 mögött a kurkumin húzódik meg. Antioxidáns tulajdonságai az E és a C-vitaminéval vetekszenek, ezért aztán számos, különböző típusú betegség esetén használják nagyon eredményesen.

A kurkuma hatásai a szervezetre

A legismertebb hatása a gyulladásokkal kapcsolatos. A kurkumin gátolja annak a gyulladáskeltő anyagnak a termelődését, mely leginkább felelős a gyulladások kialakulásában. Ebből a hatásból következik az is, hogy stimuláló hatással van a mellékvese által termelt kortizolra. Így elsősorban az ízületi gyulladások, reumás jellegű ízületi gyulladás, heveny fertőzések estén fejti ki intenzíven a hatását.  
Klinikai vizsgálatok bizonyították, hogy a kurkuma ugyanolyan hatásfokkal enyhítette a gyulladásos tüneteket, mint az erre a célra használt gyógyszer, a fenilbotazon.

Gyönyörű színvilőgó kép a zöld, a sárga és a barna árnyalataival. Egy fa tálkában kurkuma por, mellette levelek és szegfűszeg.
A kurkuma szervezetre gyakorolt hatása veteszik néhány gyógyszer hatásával.

Májvédő
Ennek a hatásnak az alátámasztására is végeztek kísérleteket. Hepatitisz C-ben szenvedő betegek voltak a kísérletek alanyai, és a kurkumin alkalmazása hatékonyabbnak bizonyult a máj tisztításában és regenerálásában, mint a zöld tea kivonata.

Vérhígító, szív és érvédő:
Mivel a kurkumin megakadályozza a vérlemezkék összetapadását, ezért vérhígító hatása van, és ezzel az érrendszer védelmében is nagyon jó szolgálatot tesz. Az erős antioxidáns hatása révén pedig a szív- és érrendszeri panaszok esetében jelent támogatást.

Felkozkácott kurkumából egy szív van kirakva sötét színű asztalon.
A kurkuma a szív- és érrendszeri problémák enyhítésében is az élen jár.

Daganatmegelőző
A kurkumin számlájára írható, hogy megvéd a környezetünkben megtalálható, rákkeltő anyagoktól. Így a cigarettafüst ellen, és a hormonrendszerrel kapcsolatos rákfajták esetében is hatásos. Az állatkísérletekkel azt is bizonyították, hogy a génmutációt is képes gátolni.

Epeműködést serkentő
Aktiválja az epehólyag működését, és ezzel növeli az epe kiválasztását, mely a szervezet méregtelenítésében jelent nagy segítséget.

Vesevédő
Kísérletekkel azt is bizonyítani tudták, hogy a kurkumin képes helyreállítani a helyes veseműködést megakadályozta a szabadgyökök károsító hatását

Kurkuma-az aranytej “csodaösszetevője”

Sorolhatnánk itt a kurkuma felhasználási lehetőségeit. Nem tesszük! Inkább egyetlen olyan receptet osztunk meg, melyet elkészítve a kurkumát akár minden nap is magunkhoz vehetjük, és ráadásul a legízletesebb formában!
Íme az aranytej receptje!

A Krémmester termékei között is találsz olyan készítményeket, melyek kurkumát tartalmaznak. Azok vásárolják szívesen, akiknek valamiféle mozgásszervi gondjuk van.

Ossza meg a véleményét

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Cart Item Removed. Undo
  • No products in the cart.
Scroll to Top

Kellemes Ünnepeket!

Figyelem!

A 2019. december 17. és 2020. január 05. között leadott megrendeléseket csak a január 06-ával kezdődő héten tudjuk teljesíteni!